Mindannyian, akik valamilyen terméket vagy szolgáltatást kívánunk elektronikusan értékesíteni tisztában vagyunk azzal, hogy rengeteg feleslegesnek látszó adminisztratív feladatokkal, jogi dokumentumok elkészítésével szembesülünk. Már a tevékenységünket is csak előre meghatározott keretek között valamilyen társas vállalkozási formában (Bt, Kft) vagy egyéni vállalkozóként végezhetjük, nem is beszélve arról, hogy a webáruház keretében végzett tevékenységünknek is szigorú jogi keretek, illetve kötelezően elkészítendő dokumentumok szabnak határt.

Ilyen sokak által ismert – a jogi kereteket kijelölő – dokumentum az ÁSZF vagy hivatalosabb elnevezéssel élve Általános Szerződési Feltételek.

De valójában mi is ez?

Miért lenne rá szükségünk, azon kívül, hogy hiánya fogyasztóvédelmi eljárást, illetve komoly büntetést vonhat maga után. 

A válasz: a vállalkozás jól megfontolt, hosszútávú érdeke. 

Hogy megértsük milyen hosszútávú érdekünk fűződik ahhoz, hogy rendelkezünk általános szerződési feltételeket tartalmazó dokumentummal, tisztázni célszerű mit értünk átalános szerződési feltételek, illetve szerződés alatt és milyen következményekkel jár egy lehetséges szerződés megkötése.

A hivatalos definíció szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezése, amelynek létrejöttéhez a feleknek minden lényeges kérdésben való megállapodása szükséges. A létrejött szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. 

Ahhoz, hogy egy szerződés típus érvényesen létrejöhessen szükséges, hogy a jogszabály által meghatározott minimum tartalommal rendelkezzen. Adásvételi szerződés esetén ilyen minimum tartalom a szerződés tárgyának és a vételárnak a meghatározása.

Egy végtelenül egyszerű példánál maradva, ha az eladó egyedi cipőt árul és elszeretne adni belőle egy párat akkor ahhoz, hogy ezt a jogszabályi követelményeknek megfelelően létrejött szerződés alapján megtehesse minimum szükséges, hogy a vevő és az eladó a cipő pontos vételárában és az eladni kívánt cipőben minden kétséget kizáróan megállapodjanak, ha pedig megállapodtak, úgy az eladó a konkrét cipőt a megállapított vételáron köteles a vevő részére értékesíteni.

Nincs ez másként akkor sem, ha a termékünket vagy szolgáltatásunkat elektronikusan értékesítjük, azaz a vevő által kiválasztott, megrendelt terméket az általunk rögzített vételáron és feltételek szerint vagyunk kötelesek a vevő részére értékesíteni és mind a vételár, mind valamennyi általunk vállalt feltétel – így például a házhozszállítás díja, az átvett termék visszaküldésének szabályai, az átvétel módja, helyszíne, stb – számon kérhető rajtunk, hiszen a hivatkozott jogszabályi rendelkezés alapján a „szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére”. 

A fentiek alapján könnyen beláthatjuk, hogy hangsúlyos érdekünk, hogy csak azok a kötelezettségek legyenek „számon kérhetőek”, amelyeknek teljesítésére dokumentálhatóan kötelezettséget vállaltunk. Azt is beláthatjuk, hogy egy felelőségi rendszer nélküli, bizonytalan jogi környezetben hosszútávon működni nem lehet. 

A Budapesti Békéltető Testület 2018. évről szóló szakmai beszámolója – http://bekeltet.hu/wp-content/uploads/2019/05/BBT-Szakmai-besz%C3%A1mol%C3%B3-2019.02.14..pdf  – szerint 2018. évben  a legtöbb fogyasztóvédelmi beadvány a „Kereskedelem” ügycsoportba tartozó jellemzően „az online megrendelésekkel vagy épp a hibás árucikkek miatt érvényesített kellékszavatossági-, jótállási (garanciális) igényekkel kapcsolatos beadványok” voltak.

A szakmai beszámoló szerint több kifogás merült fel a megrendeléseket követően a kiszállítás idejével kapcsolatosan, amelyek rendszerint a karácsonyi ünnepek előtt, illetve más hasonló, olyan szezonális időszakok esetében voltak megfigyelhetőek, amelyeket rendszerint a fogyasztói megrendelések hirtelen megugró száma kísér, például a webáruházak által meghirdetetett leárazások és egyéb akciók.”

Nyilvánvalóan ezen panaszok, illetve a fogyasztó védelmi eljárásban kiszabott bírságok jelentős része elkerülhető lehetett volna, ha a vállalkozás általános szerződési feltételeket tartalmazó dokumentációja – az ünnepi időszakban a megnövekedett megrendelések számára tekintettel – részletesen szabályozza a késedelmes szállításból eredő hátrányos következmények alóli mentesülés feltételeit. 

A fentiek alapján minden, hosszútávra tervezett elektronikus kereskedelmi tevékenységet folytatni kívánó vállalkozás jól megfontolt, gazdasági érdeke, hogy egy megfelelően szabályozott és kiszámítható  jogi környezetben működjön, ennek nélkülözhetetlen eleme egy olyan szerződéses dokumentáció – általános szerződési feltételek – amelyek a hatályos jogszabályoknak megfelelően, igazolható módon tartalmazzák azon vállalt kötelezettségeink összeségét, amelyeknek teljesítésére kötelesek vagyunk valamely termék, illetve szolgáltatás értékesítése során és kijelölik azt a mozgástért amely felelőségi rendszerünket meghatározza és azt adott esetben számon kérhetővé teszi.

BIzonytalan vagy jelenlegi ÁSZF-ed helyességében, netán biztosan tudod, hogy nincs cégedre szabva? Segítünk Neked! Kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot itt!